HONNAN INDULTAM
Gyerekkorom óta ott lobog bennem a kreativitás tüze. A grafika számomra nem egyszerűen munka – ez az a világ, ahol igazán önazonos lehetek. Több mint egy évtizede foglalkozom logó és arculattervezéssel, nyomtatványtok szerkesztévésével és kivitelezésével, valamint üzletdekorációkkal.
Hiszek abban, hogy minden brand képes újjászületni, ha a megfelelő formába öntjük – modern, egyedi és hatásos eszközökkel. Legyen szó induló ötletekről vagy már meglévő vállalkozásokról, a vizualitás mindig kulcsszerepet játszik abban, hogyan kapcsolódunk a külvilághoz.
A vizuális megjelenés nem pusztán díszlet, hanem az első benyomás, a márka hangja – ez akkor működik igazán, ha őszintén tükrözi az egyéniséget és az értékeket.
Nemcsak látványt tervezek, hanem kapcsolódást is. Gyorsan átlátom az igényeket, és kreatív lendülettel fordítom át a szem vizuális nyelvére – igyekszem minden márkában megtalűlni az egyedi szikrát.
HOGYAN IS DOLGOZOK
Minden munka egy beszélgetéssel kezdődik nálam: megismerem a vállalkozást, a történetét és mögötte az embert aki létrehozta. Ezt követően célközönséget és azt, amit a márka kommunikálni szeretne. Csak ez után veszi kezdetét a tervezési folyamat, akár arculatró, akár nyomtatványtervezésrő, vagy dekorációról is legyen szó.
A folyamat végén nem csupán egy logó készül el, hanem egy összefüggő vizuális rendszer - amely a névjegykártyától kezdve a nyomtatványokon át egészen a közösségimédia-posztokig mindenhol ugyanazt a történetet meséli.
A DRAMPHIX-szel azoknak a vállalkozóknak segítek, akik nem akarunk beolvadni a tömegbe - hanem valódi egyéniséget és karaktert szeretnének vinni a saját márkájukba.
Dramphix – az egyéniség ami láthatóvá tesz.
Kinek ajánljuk
Induló vállalkozásoknak, akiknek az első, teljes arculatra van szükségük.
Már működő cégeknek, akik megújítanák elavult vagy összhatásában széteső megjelenésüket.
Egyéni vállalkozóknak, akiknek igényes névjegyre, nyomtatványokra vagy szórólapra van szükségük.

